családon belüli erőszak

Minden dolgok könyve
2017. március 27. 23:08
Újabb bemutatóra készül a Kolibri Színház: Kiss Márton vendégrendező Guus Kuijer 1951-ben játszódó, Minden dolgok könyve című művéből készült szövegkönyvet fordította le és rendezte meg. Három férfi színésszel játszatja el az összes szerepet, a 9 éves főszereplőtől és családjától kezdve a kutyáján át a szomszéd néniig. A miértekről a rendezőt kérdeztük próba közben. Interjúnk.
2017. március 13. 09:52
A »családon belüli erőszak« kifejezés azért félrevezető, mert akik használják, általában nem tesznek különbséget az együttélések különböző típusai között, és családnak neveznek olyan formációkat is, amelyek a közgondolkodásban (még) nem számítanak annak. Pedig veszélyeztetettség szempontjából nagyon is számít, hogy ki milyen együttéléstípusból jön.
Adjunk bele több apait!
2017. március 7. 10:37
Február utolsó napján került sor az Apa Akadémia nyitó előadására. Az előadók: az ötletgazda, Léder László pszichológus, aki a Mandiner.család szakértője is, és Dézsi Réka mentor, szülőszobai támogató. Izgalmas, tabukat feszegető páros előadás és lelkes, a végén sokat kérdező résztvevők – apák és anyák vegyesen – pedig egy hétköznapi koraesti programról van szó. Beszámolónk.
2016. október 15. 21:38
A gyerekbántalmazás pszichéje. Interjú Bogár Zsuzsa tanácsadó pszichológussal.
2016. június 20. 14:57
Minden modern kutatás egyértelműen azt támasztja alá, hogy az apával jó kapcsolatban lévő lányok és fiúk az élet minden területén jobban teljesítenek, magasabb iskolázottságot érnek el, párkapcsolatuk kiegyensúlyozott lesz. Az apa jelenléte töredékére csökkenti az elszegényedés, az iskola elhagyás, a bűnözés esélyeit is.
2016. június 14. 12:59
A WHO nem az ENSZ országai által elfogadott, a nemzetközi egyezményekben tükröződő értékrendet, hanem sokkal inkább a német – és más, abortuszpropagáló és „homoházasság”-párti – szervezetek definícióit használja. Ezek esetenként szöges ellentétben állnak az egyezményekben foglaltakkal és a magyar jogszabályokkal.
Partnereink: